Míg néhány évvel ezelőtt még Bolíviát tartották a legalacsonyabb inflációval rendelkező országnak Dél-Amerikában, addig az utóbbi időben az árak emelkedtek, különösen az élelmiszerek drágultak jelentősen. „Minden drágul” – panaszkodik Beatriz Alvear kereskedő. Minden hónapban egy bolivianóval – körülbelül tíz centnek megfelelő összeggel – kell emelnie az árucikkek árát az élelmiszerboltjában. La Paz-i vásárlóinak reakciója egyre ingerültebb. Sokan kevesebbet vásárolnak. „Nem tudom, miért, de gazdasági válságban vagyunk” – mondja aggódva.
Néhány évvel ezelőtt még Bolíviát tartották a legalacsonyabb inflációval rendelkező országnak Dél-Amerikában. Most azonban mély politikai és gazdasági válságban van. A földgázexportból származó bevételek, az állami támogatások egyik legfontosabb forrása, összeomlott. Ugyanakkor a kormányzó Szocializmusért Mozgalom (MAS) pártot belső hatalmi harcok bénítják. A hivatalban lévő elnök, Luis Arce és elődje, Evo Morales támogatói közötti feszültségek most a kormány – és az ország – stabilitását veszélyeztetik.
A lakosságot megdöbbentette ez a politikai és gazdasági káosz. Sok bolíviai elvesztette a hitét a MAS-ban és az ígért „változás folyamatában”. Ezen még a december 15-re tervezett bíróválasztás sem változtatott. A 2009-es alkotmány szerint a nép maga választja meg az ország legfőbb bírói hatalmát, miután a parlament megnevezte a jelölteket.
Szocializmus papíron
„Sírtam, amikor 2006-ban Evo Morales megkapta az elnöki kinevezését” – mondja Gonzalo Huaranca zenész és aktivista, aki egy aymara családból származik. Bolívia lakosságának 40 százaléka tartozik az ország 36 elismert őslakos csoportjához. A lakosságnak ez a nagy része sokáig úgy érezte, hogy diszkriminálják és kizárják az állami intézményekből. Az államot a fehér felső osztály birtokolta. Huaranca még mindig emlékszik az 1996 karácsonyán történt mészárlásra, amikor egy bányászsztrájkot erőszakkal elfojtottak, és tizenegy bányászt megölt a rendőrség. „Ez a tehetetlenség érzése volt. Mi, aymarák másodosztályú emberek voltunk”. Huaranca lelkesedése annál nagyobb volt, amikor az 1990-es évek végén egy erős őslakos mozgalom alakult ki. Az egyik legfontosabb ember a kezdetektől fogva Evo Morales volt, aki maga is az aymarák közé tartozik. Ez a mozgalom hatalomra akart jutni és társadalmi változásokat akart kezdeményezni.
Három év hivatalban töltött idő után a Morales-kormány 2009-ben új alkotmányt fogadott el, amely hivatalosan is többnemzetiségű állammá nyilvánította Bolíviát. Ennek célja a számos őslakos közösség jogainak elismerése, valamint a politikai rendszer demokratikussá és a jóléti államra épülővé tétele. A sokat emlegetett 21. századi szocializmus kezdett formát ölteni.
„Az állam először garantált olyan jogokat, amelyek korábban nem léteztek” – magyarázza Pedro Callisaya Aro, ombudsman és a Defensoría del Pueblo vezetője, az alkotmány által létrehozott független intézmény, amely az emberi jogok előmozdítására és védelmére jött létre. Az úttörő reformok ellenére azonban Callisaya úgy véli, hogy ezeknek a jogoknak a megvalósítása ma nem megfelelő: „Az őslakosok jogait, a környezetvédelmi normákat és a nemek közötti egyenlőséget gyakran figyelmen kívül hagyják”.
Nyilvánvaló, hogy a kormány által kezdeményezett előrelépés még nem mindenhol valósult meg. Zenobia Mamani, aki a Női Házimunkások Országos Szövetségének PR-felelőse, ezt meg tudja erősíteni. Az elmúlt évtizedekben alig változott ezeknek a nőknek a mindennapi élete – magyarázza. Sok háztartási alkalmazott még mindig csak a törvényben előírt, körülbelül 250 eurós minimálbér felét kapja, és sok nőnek még heti egy szabadnapja sincs.
A Mamani nagyon konkrét támogatást is nyújt a háztartási alkalmazottaknak. „Együtt megyünk a munkaügyi minisztériumba, és követeljük a döntőbíráskodást” – mondja – »A nők csak azt kérik, hogy a törvény előtti egyenlő bánásmódhoz való joguk érvényesüljön«. Ahelyett azonban, hogy megerősítenék a jogaikat, a munkaadók gyakran nem jelennek meg, mire a minisztérium végül kijelenti, hogy nem lehet többet tenni. Ennek eredményeképpen a törvényes munkaügyi szabályozást továbbra sem hajtják végre. Ezért a háztartási alkalmazottak különösen megszenvedik a jelenlegi gazdasági válságot – mondja Mamani. „Nőtársaink egyik napról a másikra élnek”. Akiknek jelenleg nincs munkájuk, azok a nap végére étel nélkül is maradnak.
A házvezetőnők nincsenek egyedül a szorult helyzetükkel. Bár a MAS-kormány jelentős előrelépést tett a szegénység elleni küzdelemben, a bolíviai lakosság mintegy 20 százaléka még mindig nem képes kielégíteni még a legalapvetőbb élelmiszer-szükségleteket sem. Ráadásul a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint az emberek mintegy 80 százaléka nem rendelkezik rendszeres munkahellyel.
Az államnak jelenleg nincs elegendő pénze az infrastrukturális projektek és támogatások finanszírozására. Ez annak is köszönhető, hogy az egykor bugyogó gázkutak, amelyek az állam kulcsfontosságú bevételi forrását jelentették, mára elapadtak. Eközben már nem lehet fenntartani az államilag szabályozott bolíviai valutaárfolyamot. A pénzváltóknál az euró árfolyama mindössze tíz hónap alatt hétről 13 bolivianóra emelkedett.
Ennek ellenére a kormány ragaszkodik a benzin árának felső határához, hogy megakadályozza a magasabb inflációt. Az olcsó olaj importja érdekében Oroszországgal kötött megállapodásokra támaszkodik, amely cserébe nyilvánvalóan megkapja a jogot, hogy az országban bányászhassa az áhított lítiumot.
Megosztott kormány
Politikai szempontból a kormány megosztott. A hivatalban lévő elnök, Luis Arce és a korábbi elnök, Evo Morales támogatói két éve kibékíthetetlenül szemben állnak egymással. Mindketten a kormánypárt jelöltjeként akarnak indulni a jövő évi elnökválasztáson.
Ez a hatalmi harc már régen a bíróságok elé került. A jelenlegi alkotmánybíróság Luis Arce pártjára állt, és kimondta, hogy Moralesnek az alkotmány értelmében nincs joga újraválasztani magát két hivatali ciklus után. Nemrég, 2017-ben azonban ugyanez a bíróság az ellenkezőjét mondta ki: bár az alkotmány tiltja a harmadik újraválasztást, Moralesnek „emberi joga” van újraindulni, mondta akkor a bíróság. „Ez szörnyű jelzés volt” – mondja Callisaya ombudsman – »A lakosság elárulva érezte magát«.
Az ország összes vezető bíráját vasárnap kellett volna újraválasztani. De végül a kilenc posztból csak négyet osztanak újra, mert az alkotmányos határidőket nem tartották be. Callisaya ezt bírálja: „Ennek eredményeként a jelenlegi bíráknak több hatalmuk marad, mint az újonnan megválasztottaknak. Ez ellentmond a demokratikus akaratnak”. Összességében az Arce és Morales közötti hatalmi harc gyengíti az állami intézményeket. „Számos intézményben ideiglenes igazgatók vannak, mert a parlament nem tudott megállapodni az új emberekről”. Ezek lényegesen kevésbé demokratikusan legitimáltak.
Szeptemberben és októberben kiéleződött a vita Morales további hivatali idejéről. Támogatói több mint három hétig blokkolták az ország fontos útjait. A gazdák emiatt elvesztették termésüket, La Paz városát pedig légi hídon kellett ellátni hússal. Callisaya rámutat az állam kemény reakciójára: „Több mint 100 ember van őrizetben. Az ügyészség közülük néhányuk ellen terrorizmus miatt nyomoz”. Ezek a tiltakozások az emberi jogok korlátozásához vezettek, ami Callisayának nem tetszik.
Az ombudsmani hivatalát most éles bírálatok érik. „Mi egyszerűen csak az emberi jogokat védjük” – mondja Callisaya, hangsúlyozva függetlenségét és azt, hogy nem foglal állást ebben a konfliktusban. Mindazonáltal arra figyelmeztet, hogy a politikusok nem tűnnek képesnek a jelenlegi problémák megoldására, ami kiábrándultsághoz vezet. „Több mint 40 éve demokráciában élünk. Hirtelen úgy tűnik, mintha a lakosság a demokratikus jogait a gazdasági stabilitásért cserélné el”.
Bolíviában jövő augusztusban elnökválasztást tartanak. A nézeteltérések miatt bizonytalan, hogy a MAS ismét többséget szerez-e. A jobboldali spektrumon az USA-ban élő vállalkozó Raúl Clauré jelentős anyagi befektetéssel készül a hatalomváltásra. A közösségi médiában neoliberális reformokat és az állam méretének csökkentését követeli. Az általa megrendelt közvélemény-kutatások valójában az ő jelöltjét, Manfred Reyest látják esélyesnek a versenyre. Reyes Bolívia harmadik legnagyobb városának, Cochabambának a polgármestere, és Luis García Meza katonai diktatúra (1980-1981) idején a védelmi miniszter fia.
Az őslakosok azonban a válsághangulat ellenére is magabiztosak. A politikai részvétel iránti vágyuk továbbra is alakítani fogja az ország jövőjét, még akkor is, ha a jobb jövő reménye egyelőre elpárologni látszik. Ma főként a MAS kritikusai beszélnek „21. századi szocializmusról”, a folyamatot kudarcnak tekintve.
Sok bolíviai elvesztette a hitét a kormányzó MAS pártban és a beígért „változás folyamatában”.
Írta: Malte Seiwerth
Forrás: ND
